Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megállapodás az Avilai Szent Teréz Székesegyház felújításának és restaurálásának első üteméről

2015.03.06.

Maglai Jenő Szabadka Város polgármestere és mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke ma a Városházán megállapodást írtak alá a szabadkai Avilai Szent Teréz Székesegyház felújításának és restaurálásának első üteméről. A megállapodás értelmében Szabadka Város támogatja azt, hogy a magyar Nemzeti Tanács szerződést írjon alá a Szabadka Város Építési Igazgatósága Közvállalattal, amelynek alapítója a város. A szerződés szabályozza az Építési Igazgatóság KV és a Magyar Nemzeti Tanács közötti viszonyokat a Székesegyház felújításának és restaurálásának első üteme kapcsán.

8858_1.jpg

Maglai Jenő polgármester elmondta, hogy 2014 márciusában – mivel a Székesegyházat legutóbb több mint 30 évvel ezelőtt újították fel,–s emiatt az épület homlokzatán komoly repedések keletkeztek - szakbizottságot hoztak létre a Székesegyház felújításával és restaurálásával kapcsolatos feladatok és lehetőségek feltérképezését követően készítse el a műszaki dokumentációt és határozza meg a tervfeladatot.

A bizottság elvégezte munkáját, meghatározta az épületen a teljes felújításhoz szükséges munkálatokat. A polgármester hozzátette, hogy az akkori projekt keretében az önkormányzat kezdeményezte és finanszírozta is a Székesegyház villanyhálózata teljes felújításával kapcsolatos tervdokumentáció elkészítését.

- Időközben, 2014 decemberében a Magyar Nemzeti Tanács számára jelentős eszközöket hagytak jóvá a Székesegyház felújítására és restaurálására. Ezt a tényt figyelembe véve úgy véltük, rendjén lenne, ha a Szabadkai Püspökség és a Magyar Nemzeti Tanács megállapodnának a projekt további végrehajtásáról - mondta Maglai Jenő.

Miután megállapította, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és a Szabadkai Püspökség megállapodtak a projekt további együttes finanszírozásában, Maglai Jenő polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács által ma aláírt megállapodás értelmében a tervdokumentációt és az eddig elvégzett felújítási-restaurálási munkálatokat átadja a Szabadkai Püspökségnek és a Magyar Nemzeti Tanácsnak.

Hajnal Jenő kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Tanács folytatni kívánja azt a munkát, amelyet Szabadka Város és a Városépítési Igazgatóság kezdett meg a Szent Teréz Székesegyház felújításán és restaurálásán.

- A magyar Kormány a Szent Teréz Székesegyház felújítására és restaurálására a Magyar Nemzeti Tanács számára 165 millió forintot, azaz valamivel több, mint 65 millió dinárt hagyott jóvá. A Magyar Nemzeti Tanács és a Szabadkai Püspökség között létrejött megállapodás alapján folytatni kívánjuk annak a projektnek a megvalósítását, amelyet Szabadka Város és a Városépítési Igazgatóság KV kezdett meg. Hajnal Jenő elmondta, hogy a beruházó a Szabadkai Püspökség lesz.

Szavai szerint az év végéig teljes egészében szanálni és rendezni kellene az Avilai Szent Teréz Székesegyház bejárati homlokzatát.