Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A Szerbiai Piacok Napja, a hagyományos ízek vására

2015.06.05.

Ilija Maravić, a Városi Képviselő-testület elnöke és Branislav Joka, a Tržnica Rt igazgatója megnyitották a Tito Marsall sugárúton a negyedszer megrendezésre kerülő Szerbiai Piaci Napokat, és a Hagyományok Íze néven ötödször megszervezett hazai ételek és italok, elsősorban a borok és pálinkák vásárlással egybekötött kiállítását. A szervezők a Szerbiai Piacok ügyviteli társaság és a Tržnica Rt, valamint a Hagyományok Ízei (Ukusi tradicije) nevű társulás, illetve egyesület, a támogatók pedig Szabadka városa és a Szabadkai Piacok KKV.

9153_1.jpg

Branislav Joka ebből az alkalomból háláját fejezte ki a helyi önkormányzatnak, élén Maglai Jenő polgármesterrel és Ilija Maravićtyal, a képviselő-testület elnökével, akik – mint hangoztatta – mindent megtettek a rendezvény sikeres és eredményes lebonyolítása érdekében.

Köszöntötte a kiállítókat, akik eleget tettek a szervezők felhívásának, és sikeres fellépést kívánt nekik.

Ilija Maravić a rendezvényt megnyitva hangsúlyozta, hogy soha egyetlen nagyáruház nem tudja megsemmisíteni a piacot, mert azon külön kapcsolat alakul ki a vásárlók és az eladók között, ahogy a termelők és az árusok között is, és ez olyan eltéphetetlen láncszem, amely örökké fennmarad.

Mintegy 50 standon 80 kiállító kínálja portékáját Szerbia egész területéről egészen 2015. június 7-én 14 óráig, és a mezőgazdasági termékek mellett házi készítésű élelmiszereket, borokat és pálinkákat, valamint kézműves termékeket is vásárolhatnak a látogatók és a szabadkai sugárúton sétálók.

A Szerbiai Piacon Napja elnevezésű rendezvény célja a hazai élelmiszeripari termékek előállítóinak és forgalmazóinak bemutatása a szerbiai piacok kínálatából, továbbá a piaci tevékenység népszerűsítése, amely a friss gyümölcs és zöldségfélék, tejtermékek, húskészítmények, a tojás, a méz, az organikus és házi készítésű élelmiszerek forgalmazásának jelentős csatornája.

9153_2.jpg