Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Jelentős beruházások Bajmokon

2015.07.09.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere, Ilija Maravić, a Városi Képviselő-testület elnöke, valamint az Észak-Bácska VTV és a bajmoki Helyi Közösség képviselői ma Bajmokon megtekintették a Sportcsarnokon elvégzett munkálatokat, a településen áthaladó ún. Guščarnik-csatorna alagcsövezését illetve az egykori Kendergyár melletti mikroakkumuláció rendezési munkálatait.

9281_1.jpg

Simon Zsolt, a bajmoki helyi közösség Közgyűlésének elnöke elmondta, hogy a Sportcsarnok felújításának első ütemében teljesen rendbe hozták a héjszerkezetet, az esőcsatornákat valamint az öltözőket, illetve az ablakok egy részét. Kiemelte, hogy az utóbbi húszegynéhány évben ez volt az első jelentősebb beruházás a bajmoki Sportcsarnok szanálásán. A helyi önkormányzat 2,9 millió dinárt (áfa nélkül) különített el erre a célra, amivel megoldották az épület sokéves problémáját, amelyet a beázás okozott.

Borislav Petrović, a bajmoki helyi közösség Közgyűlésének alelnöke elmondta, hogy a Sportcsarnok szanálásának második üteme során – az év elején – megoldották a fűtést is (meleg levegő befújásával), s hogy a Vuk Karadžić ÁI tanulói mellett (a Sportcsarnok az iskolaudvarban található) ezt a létesítményt a téli hónapokban a többi bajmoki is használhatja majd. Ennek a beruházásnak az értéke 2,2 millió dinár (áfa nélkül).

9281_2.jpg

Miután bejárták a Guščarnik-csatorna (Žabnjak utcai) alagcsövezési munkálatait, Slavko Vrndžić, a DTD Észak-Bácska vállalat igazgatója emlékeztetett rá, hogy ezeket a munkálatokat  a Szabadka Város területén található mezőgazdasági területek vízlecsapolási projektje keretében végezték el, a beruházó pedig a Tartományi Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Titkárság (60%) és Szabadka Város (40%) volt.

A Guščarnik-csatorna 350 méteres, nem megfelelő szakaszán fektettek le egy pár csövet, s mindazt, amit eddig a nyitott csatornában vezettek el, most csövekben teszik meg. Ennek a beruházásnak az értéke 9.654.000 dinár – mondta Vrndžić.

9281_3.jpg

- Az alagcsövezéssel kiküszöböltük az eddigi problémákat és most már a csatorna működése és karbantartása eleget tesz a követelményeknek. A javasolt víztechnikai megoldást előszeretettel alkalmazzák a települések rövidebb csatornaszakaszain – mondta Slavko Vrndžić.

Aleksandar Kiš, a DTD Észak-Bácska vállalat műszaki igazgatója elmondta, hogy a bajmoki csatorna iszaptalanítását és az egykori Kendergyár melletti mikroakkumuláció kialakítását idén májusban végezték el.

- A tó hossza 250 méter, a víztükör 25-30 méter a vízszinttől függően. A vízmélység 2-2,3 méter, ami alkalmassá teszi a tavat többféle rendeltetésre, víztározói kapacitástól a turisztikai-sportüdülési célokig egyaránt. Az akkumuláció végén egy túlfolyó zsilipet építettek, amely lehetővé teszi az akkumuláció vízszintjének a fenntartását illetve szabályozását, illetve azoknak a munkálatoknak az elvégzését, amelyeket a második ütemben tervezünk elvégezni idén szeptemberben vagy októberben - mondta Kiš.

9281_4.jpg

Maglai Jenő polgármester elmondta, hogy Bajmokon 2014-ben és 2015-ben több projektet valósítottak meg, mint az utóbbi 10 évben, s hogy ezekre a munkálatokra különböző forrásokból több mint 180 millió dinárt költöttek.

- Tavaly 90 millió dinárt biztosítottunk a Bajmok és a bácsalmási határátkelőig vezető útszakasz felújítására és újjáépítésére, a bajmoki Ravnica Rt. Mezőgazdasági Termelő Vállalattal együtt pedig 75 millió dinárt fordítottunk a régi madarasi út aszfaltozására. Több mint 6 millió dinárt fektettünk a Sportcsarnok szanálásába, további 16 millió dinárt pedig a Guščarnik-csatorna alagcsövezésére és a mikroakkumuláció kialakítására az ún. kendergyári részen. Bizonyos eszközökből rendezték a mezei utakat is, s ha mindent összeadunk, az utóbbi két évben Bajmokon több mint 180 millió dinárt ruháztunk be. Úgy vélem, hogy az előző időszakban a bajmoki helyi közösségbe soha ennyi pénz még nem érkezett – mondta Maglai Jenő.

Kiemelte, hogy a jövőben igyekeznek hasonló mértékben beruházni más peremtelepüléseken is, majd hozzátette: az elkövetkező időszakban a bajmoki szennyvíztisztítóval kapcsolatos beruházás élvez prioritást, amelynek már a tervdokumentációja is elkészült.