Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megtartották az aratóversenyt

2015.07.11.

Stipan és Blaženka Šarčević nagyfényi birtokán megtartották a hagyományos aratóversenyt az aratóünnepség, a Dužijanca egyik leglátványosabb rendezvényét. A Dužijanca hagyományos ünnepség, amellyel köszöntik az aratás végét és hálát adnak Istennek az új búzáért.

9289_1.jpg

Az idei aratóverseny Stipan Kujundžić és Ruža Juhas kisboszniai aratópár jegyében telt, akik gyorsaságukkal, pontosságukkal és aratótechnikájukkal megérdemelten előzték meg a többi 29 aratópárt, akik Szabadkáról, a Vajdaság AT más részeiből illetve Bosznia és Hercegovinából, Horvátországról és Magyarországról érkeztek. A második helyet su Davor Balažević és Jasna Vuković szerezte meg, a harmadik helyen pedig megosztva végzett Mario Dulić és Suzana Kovačević valamint Perica Tikvicki és Emera Poljaković. A legidősebb aratópárt Király Illés és Panna, a legfiatalabbat pedig David Bedić és Vesna Ivković alkotta.

A hagyományoknak megfelelően az aratópárok már reggel hat órakor gyülekeztek a birtokon, a kötélfonás és a polgármester illetve a vendégek fogadását követően, akik fogatokon érkeztek, megtartották az aratópárok szemléjét és a kihagyhatatlan reggelit: a mezőn felállított szalmaasztalokon szalonna, kenyér, vöröshagyma, aludttej és kútvíz várta a résztvevőket. Az aratóreggelit követően Maglai Jenő, Szabadka polgármestere harangkongatással jelezte a verseny kezdetét, amelyben 30 aratópár mérte össze erejét és ügyességét a búza kézi aratásában.

9289_2.jpg

Maglai Jenő polgármester elégedetten nyugtázta, hogy idén nagyon jól termett a búza, majd kijelentette, hogy szemmel látható a szervezők és a résztvevők valamint polgártársaink komoly szándéka, miszerint a hagyományos aratóversenyt magas színvonalon kell megszervezni.

- A Város a jövőben is támogatja az ilyen rendezvényeket, hiszen múltunk és jövőnk, hagyományaink részét képezik, amelyeket meg kell őriznünk – mondta a polgármester.

A kézi aratást követően bemutatták a régi gépekkel történő cséplést, a ló- illetve traktorvontatású kévegyűjtést és –kötözést, a körülszántást, a behordást és cséplést. A kicsik aratóünnepségének résztvevői hagyományos gyermekjátékokkal szórakoztatták a jelenlevőket és fellépett a Bunjevačko kolo HMK hagyományápoló csoportja is.

9289_3.jpg

Az 1968 óta megrendezésre kerülő aratóversenyen újdonságként megszervezték a hagyományos tarhonyafőzést.

Az ide Dužijanca szervezője a bácskai horvátok Dužijanca Egyesülete.