Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megünnepelték a város napját

2015.09.01.

A város lobogójának ünnepélyes felvonását követően díszülést tartott a Városi Képviselő-testület, amelyen Szöllősi Gyula hidrobiológusnak, a biológiai tudományok doktorának, nyugalmazott egyetemi tanárnak kiemelkedő és időtálló életművéért, Szabadka Város belföldi és külföldi tekintélyének a növeléséhez való hozzájárulásáért átnyújtották a díszpolgári címmel járó oklevelet és plakettet. A szeptember 1-je, a város napja alkalmából  a Városháza Dísztermében megtartott ünnepségen a számos vendég között helyet foglalt Kori Udovički, a köztársasági kormány alelnöke, szerb közigazgatási és önkormányzati miniszter is.

9410_1.jpg

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere beszédében többek közöttkiemelte, hogy a város súlyos kihívásokkal találta magát szemben: a polgárok, elsősorban a fiatalok gazdagabb országokba történő elvándorlásával, a migránsok okozta helyzettel, a nehéz gazdasági körülményekkel és a politikai gondokkal, de aláhúzta: nem szabad apátiába, kishitűségbe süllyednünk.  A folytatásban a polgármester kitért néhány gazdasági témára, a beruházók terveire, és kifejezte meggyőződését, hogy Szabadkának van perspektívája.  

Ilija Maravić, a Városi Képviselő-testület elnöke elmondta, hogy az év folyamán a Városi Képviselő-testület nyolc ülést tartott több mint 500 napirendi ponttal, s hgy mintegy 200 fontos döntés született a testületi üléseken. Beszédében kitért azokra a területekre, amelyeket a város az idén támogatásban részesített: a szociális védelemre, a kultúrára és a sportra, Palics fejlesztését pedig a város egyik prioritásaként említette.

- Minden fontosabb városi projekt megvalósításához stratégiai partnereket keresünk, amelyek számára a lehető legjobb üzleti környezetet igyekszünk kialakítani, s Palics idegenforgalmi célállomásként történő fejlesztése a város egyik legfontosabb célja.   Júliusban és augusztusban megtartották A Palicsi-tó térsége turisztikai fejlesztése 2015. évi főtervének a meghozatala keretében nyilvános vitát rendeztek. A nyilvánosság és az érintett szervek, szervezetek ezzel kapcsolatos javaslatai rövidesen a tanácsnokok elé kerülnek – mondta Ilija Maravić.

A főterv célja megteremteni a megfelelő feltételeket a Palicsi-tó idegenforgalmának tervszerű fejlesztéséhez – mondta, majd hozzátette: tervdokumentum áttekinti a turisztikai ipar fejlődésének valós potenciálját, meghatározza az idegenforgalom fejlesztési stratégiáját és a területfejlesztési elveket.

9410_2.jpg

Kori Udovički asszony szerint Szabadka a multinacionalizmus szerbiai székvárosa. Hangsúlyozta, hogy tekintélyparancsoló az a mód, ahogyan Szabadka szembenéz a migránsok okozta kihívásokkal. Aláhúzta, hogy csak az állam és a helyi önkormányzatok jobb együttműködése teremtheti meg a mindannyiunk által óhajtott és szükséges jobb államot.  

A miniszterasszony a folytatásban három nagy jogalkotási projekten folyó munkáról beszélt. Ezek a felügyelőségekről, a közszférában dolgozók maximális száma meghatározásának módjáról szóló törvény, illetve a közigazgatási eljárásról szóló jogszabály.

Szöllősi Gyula megköszönte a díszpolgári címet, majd elmondta, hogy életében az összes munka közül a tudományos kutatómunka, a műszerek közül pedig a mikroszkóp volt számára a legkedvesebb.

9410_3.jpg