Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megnyílt az új Gondozó Otthon

2015.12.08.

Aleksandar Vulin, munka-, foglalkoztatás-, harcos- és szociálisügyi miniszter, Ilija Maravić, a Városi Képviselő-testület elnöke valamint Petar Balažević, a szabadkai Gerontológiai Központ igazgatója ma a Szarajevó utcában ünnepélyesen megnyitotta a központhoz tartozó új Gondozó Otthont. Az új, 740 négyzetméteres létesítményben 66 személyt tudnak elhelyezni, építésére és felszerelésére pedig a Munka-, Foglalkoztatás-, Harcos- és Szociálisügyi Minisztérium 60 millió dinárt biztosított.

9760_1.jpg

Aleksandar Vulin miniszter megállapította, hogy a létesítményt világszínvonalnak megfelelően szerelték fel, majd hangsúlyozta, hogy az állam még soha nem fordított annyi pénzt a szociális védelemre, mint most.

- 2012. és 2013. folyamán az állam az ágazati minisztérium útján a szociálisvédelmi intézményekre 417 millió dinárt költött, 2014-ben és 2015-ben pedig nem kevesebb, mint 717 milliót. Mindenben takarékoskodunk, de a rászorulók életminőségén és életszínvonalán nem – hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette, hogy rendkívül elégedett amiatt, hogy a költségvetés szociálisvédelmi előirányzatait egy dinárral sem csökkentik.

Ilija Maravić köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szabadkán elkészüljön egy új, reprezentatív szociálisvédelmi létesítmény, s még jobb, konkrétabb együttműködést kívánt minden szinten, a köztársaságitól a helyi önkormányzatokig.

9760_2.jpg

Petar Balažević kiemelte, hogy ez Szabadkán a legnagyobb szociálisvédelmi beruházás az utóbbi 40 évben, amikor megépült a régi otthon, amely mellett elkészült az új létesítmény. Szavai szerint a létesítményt január végén adják át rendeltetésének, amikorra elkészül a belső berendezés és megtörténik a létesítmény műszaki átvétele.

Dr. Nenad Ivanišević, a Munka-, Foglalkoztatási, Harcos- és Szociálisügyi Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a vegyes migrációs folyamatok megoldására Aleksandar Vulin elnökségével létrehozott munkacsoport döntésének köszönhetően a német kormány és a Help Emberbaráti Szervezet 100.000 eurót fordít a szabadkai Egészségház létesítményének a felújítására, Szabadka pedig egy új, teljesen felszerelt mentőautót kap.

Emellett, mint mondta, a Szociálisvédelmi Munkaközpont másfél millió dinárt kapott egy új jármű vásárlására, a Gerontológiai Központ pedig 6 millió dinár a mosoda új felszerelésére.

9760_3.jpg