Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megtartották a vállalkozói vásárt

2015.12.10.

Szabadkán a Hotel Galleria átriumában ma megtartották a vállalkozói vásárt, amelyet a szerbiai menedzserek szervezete (SAM), a DNA Communications Ügynökség valamint az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) együttesen szervezett Szabadka Város és a helyi partnerek hathatós támogatásával. A rendezvényen mintegy 200 vállalkozói kezdeményezést mutattak be. A vásárt az Esély az új kezdésre elnevezésű projekt keretében tartották meg.

9768_1.jpg

A SAM ügyvezető igazgatója, Jelena Bulatović a vásár megnyitásakor elmondta, hogy Vladimir Marinković, a Szerb Képviselőház alelnöke novemberben bejelentette, hogy Szerbiában a 2016-os évet a vállalkozók évének hirdetik ki, s hogy a szerb kormány támogatja majd az új vállalkozókat.

- Remélem, hogy a vállalkozói vásárok motivációt és inspirációt nyújtanak majd mindazoknak, akik a közelmúltban maradtak munka nélkül, s hogy segítségükre lesz a vállalkozás beindításában. A projekt az Esély az új kezdésre elnevezést kapta, mert hisszük, hogy a gazdasági átalakulás folyamata nem jelenti karrierjük végét, hanem esélyt az új kezdéshez. Eddig ilyen vásárt Nišben és Kruševácon szerveztünk, ahol nagy érdeklődés nyilvánult meg a rendezvény iránt, s remélem, hogy a bemutatott vállalkozói ötletek valamelyike Szabadka polgárait is arra ösztönzi, hogy vállalkozásba kezdjenek – mondta Jelena Bulatović.

Ljuben Hristov, a polgármester kisiparért felelős segédje köszönetet mondott a projekt alapítóinak, amiért Szabadkát besorolták azon városok közé, amelyekben bemutatják a vállalkozói ötleteket s megkísérlik a szabadkaiakat arra sarkalni, hogy vállalkozásba kezdjenek.

- A helyi önkormányzat felismerte a prtojekt lehetőségeit s támogatta a vásár megrendezését. Vállalkozástámogatási programjait a vásáron 10 helyi partner mutatja be, amelyek a vállalkozások népszerűsítésével foglalkoznak. A munkanélküliség az egész országban komoly gondokat okoz, s úgy vélem, hogy ez a rendezvény jó alkalom mindenki számára, aki munka nélkül maradt, hogy elgondolkodjon a vállalkozás beindításáról, akár önállóan, akár másokkal összefogva – mondta Ljuben Hristov.

A Szabadkán megrendezett vállalkozói vásár a harmadik, amelyet az elkövetkező hat hónapban szerveznek Szerbia szerte. A vásárnak több mint 200 látogatója volt, akik 200-nál is több vállalkozói ötlettel ismerkedhettek meg. Ezeket többhavi kutatómunka eredményeként, a tőkeigény illetve tevékenységek szerint besorolva fogalmaztak meg a szerbiai régiók sajátosságainak és szükségleteinek megfelelően.

A vásár látogatói tájékozódhattak arról is, hogy mi szükséges az új vállalkozás beindításához, hogyan csökkenthető a kockázat és hogyan lehet hozzájutni vállalkozástámogatási forrásokhoz.

Az Esély az új kezdésre elnevezésű projektet támogatja a Közigazgatási és Önkormányzati Minisztérium, a Szerb Gazdasági Kamara és számos helyi partner, köztük az ENECA nevű szervezet, továbbá Niš, Kruševac és Szabadka önkormányzata illetve a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat helyi kirendeltségei.