Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

MZ Šupljak

TIZENKÉT MAGYAR VÁNDOR

11.12.2009.

Tizenkét magyar vándor

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon de még az anyaország határain is túl, egy kicsiny délvidéki magyar faluban felkerekedett tizenkét vándor, és elindult, hogy világot lásson. Elindultak, hogy megkeressék magyar testvéreiket.

Jóllakattak két fehér paripát, akarom mondani taligát, és kerekeik alá vették az országutat. A sors engedélyével szépen dobozba csomagolták a mindennapok gondjait, az emberi gyarlóságokat, az anyagi nehézségeket, életük keserű fűszereit, három napra jól leragasztották a dobozokat, és eldugták azokat. Majd becsomagoltak az útra népdalcsokrot, verset, falutörténetet, faluhimnuszt, sok toleranciát, érdeklődő nyitottságot. Vittek magukkal egy nagy zsák szeretetet, jókedvet és tréfát is, valamint ajándékokat, édességet, üvegben gondűzőt, és elindultak északra, abba az irányba, ahonnan Árpád ősapánk vezéreivel és népével, a monda szerint elfoglalta a Kárpát-medencét.

Jól haladtak vándoraink, és mire jött a reggel, egy széles folyóhoz értek. A folyón híd, a hídon idegen nyelven beszélő egyenruhás őrök. Vándoraink írástudatlanok nem lévén, kitöltve néhány papírost beengedtettek Ukrajnaország határára. Újabb akadály, újabb egyenruhások, kiknek szíve viszont azonnal meglágyult, mihelyt egy szőke, törékeny alkatú tündér sokpecsétes papírossal hőseink segítségére sietett.

A tizenkét vándor bebocsátást nyerve Kárpátaljára, az erdő szélén, az első fogadónál, letáborozott. Testvériesen megosztoztak a fekhelyeken, lepakolták útipoggyászukat, majd betértek a faluba, a falu központjában lévő kultúrházba. Örömük határtalan volt, hisz gyorsabban rátaláltak magyar testvéreikre, mint arra számítottak. Míg kint, a korán jött téli hidegtől

didergett a világ, a benti levegőt gyorsan fölfűtötte a viszontlátás öröme. (Vagy lehet, hogy a vodka volt?) Az asztalon sok finomság várta a messziről jött utazókat, az újdonságok megismerése a hajdinakásával kezdődött. Száz szerencse, hogy hőseink otthon hagyták a gondokat, így volt hely a fejekben a sok új információnak, a lelkekben a szeretetnek.

A három nap alatt (mert három a magyaré) vándoraink hős vezérek nyomdokaiban jártak, várúrnők lábnyomát keresték a várfalon, romok közt botorkáltak misztikus esti szürkületben, feneketlen kutak mélyében keresték tükörképüket, barangoltak múltba, jelenben, ámulva hallgattak hihetetlen végvári legendákat. Pótolták történelemórák hiányosságait. Félelemre nem volt okuk, mert állandóan velük tartott két jótündér, karjukon egy-egy kosárral, benne diós és mákos bélessel, valamint lélekmelegítő energiaitallal.

Hőseink az esti mulatságban új kulturális értékekkel gyarapodtak, új tánclépéseket tanultak, bizonyították rátermettségüket verselésben, dalban, táncban, mulatásban. És a hely szelleméhez méltó kifejezéssel élve „vérszerződést” kötöttek. Mellékesen megtapasztalhatták, mekkora kincs a víz.

 Gyorsan elmúlt a három nap, búcsúzáskor viszont vonszolták magukat a percek. Ahogy a vadlibák tudják, merre kell hazafelé „húzni”, vándoraink is sikeresen hazataláltak, s mire hétfőn reggel ébredt a falu, ők is belevetették magukat a dolgos hétköznapokba. Csak a lelkük bóklászott még sokáig Téglás és Szürte határában

Az itthon maradottaknak üzenetet hoztak: Négy határon túl, a Kárpátok lábánál magyarok élnek, melegszívű, ragaszkodó emberek. Barátaink, akik bármikor szívesen látnak minket.                          

Vásárhelyi Teréz

63 éve íródó történet

Egy őszi, borongós délutánon látogatást tettem egy tiszteletet érdemlő ludasi házaspárnál. Csendesen, békességben élnek egymás mellett, ritkán lehet róluk hallani. Most mégis említést érdemel ez a kedves, öreg pár. Szalai Béláról és Erzsébetről van szó, akik november 6-án ünnepelték házasságkötésük 63. évfordulóját. Ők élnek legrégebb óta házasságban a faluban.

Életük során sok megpróbáltatást kellett együtt átvészelniük. Sokat kellett küzdeniük azért, amijük van, de mindig becsületes és egyszerű emberek maradtak. De hogy hogyan is kezdődött a közös életük, arról először Béla bácsi kezd el mesélni:

-Mi már egész fiatal korun óta ismertük egymást. Nekem 1942-ben be kellett rukkolnom, közbe kitört a háború, hadifogsába estem és csak négy év után kerültem haza. A faluba addigra sok minden változott. Sokan megnősültek, férjhez mentek, a fiatalság kicserélődött. A fiatalokhoz csatlakozva én is elkezdtem az Egyletbe bálba járni. Megakadt a szemem egy ismerős lányon, meg is kérdeztem a barátoktól, hogy ugye ő a Fáni lányok egyike. Kimentem a söntésbe és egy kis bátorítót vettem magamhoz. Ezután már föl mertem kérni a kiszemeltet. Ő volt Bözsi néni. Amikor a bál folyamán hölgyválaszra került sor, Bözsike engem kért föl táncolni. Ez azt jelentette, hogy nem vagyok közömbös a számára és haza szabad kísérnem. Nagyon messze volt Bözsiék háza a Cvijó soron. Az idő még csak-csak elmúlt odafelé, de a visszajövetel kész kínszenvedés volt. Ez a bál Katalin búcsú körül lehetett. Attól számítva egy

évig udvaroltam Bözsinek. Megbeszéltük, hogy összeházasodunk, mert már meguntam olyan messzire kísérgetni őt. Mindketten megbeszéltük a szüleinkkel a dolgot és 1946 november 6-án házasságot is kötöttünk.

A szüleik hogyan fogadták házasságkötési szándékukat?

Most Bözsi néni veszi át a szót:

-A szüleink nem ellenkeztek, a részükről nem volt semilyen tiltás.Mi is ezt a példát követtük és a gyerekeink párválasztását nem befolyásoltuk. Úgy gondoljuk, hogy mindenki magának választ és nem pedig a szüleinek.

-Hol laktak a lakodalom után?

-Béla szüleinél laktunk a Temető úton. A következő évben megszületett első gyerekünk.

-Aztán ‘48-ban, húsvét napján, ismét be kellett vonulnom katonának. –folytatja Béla bácsi- A jugoszlávok nem ismerték el a magyarok ideje alatt leszolgált katonaidőt, ezért ismét 20 hónapot kellett távol töltenem a családomtól. Miután végleg leszereltem, feleségemmel a Ludasi sorra költöztünk a nagyszülei régi házába. ’53-ban  elkezdtünk építkezni, az anyagot lassan vásárolgattuk össze. Lehetőségeinkhez mérten minden magunktól telhetőt megtettünk.

-Ezt sem tudtuk probléma nélkül befejezni. – mesél tovább Bözsi néni – Béla eltörte a lábát, egy hónapig kórházban volt 25 kiló gipszbe zárva. Pénteki napon hozták haza a kórházból én pedig vasárnap szültem meg második fiunkat. Én az egyik, Béla a másik ágyon feküdt.

-Tudtak-e számítani valaki segítségére? 

-Szegény apám segített az építkezésben, mert abban az évben nem túl sokat tudtam dolgozni, meg hát a feleségem szülei sem vallottak szégyent.

-Rengeteget dolgoztunk, Béla a szövetkezetbe járt el, néha én is mentem vele. Telente nagyon sok terítőt varrtam, pulóverokat kötöttem, Béla pedig söprűkötéssel töltötte az időt. Soha nem éltünk hangos, zajos életet. Mindig próbáltunk szerények maradni. Amivel dicsekedni tudunk, az a négy gyerekünk, nyolc unokánk és öt dédunokánk. Kívánjuk Bözsi néninek és Béla bácsinak, hogy még sokáig tartsa meg őket a Jóisten egészségben, boldogságban, egyetértésben!

 

“Nagy szerelem az, ha két ember egy életen át megérti egymást, megfér egymással, odaadó és hűséges.” (Karel Capek)

Gulyás Oldal Emese

Napsugaras Ősz

A Ludas Matyi kultúregyesület és a Ludasi Helyi Közösség idén is megszervezte a Napsugaras Őszünnepet. Mint minden évben, idén is megtelt a kultúrotthon nagyterme. A helyiség falát a „Nagyszülők” témára meghirdetett rajzpályázatra készült munkák díszítették. Szülők, nagyszülők, ludasi, és környékbeli lakosok jöttek el megnézni, vajon milyen műsorral lepik meg őket a gyerekek.

A kicsik ebben az évben sem okoztak csalódást. Szívvel-lélekkel, és a közönség reakcióját leső pillantásokkal adták elő frappáns színdarabjaikat, a témához illő verseiket, gyerekmondókákra betanult tánclépéseiket. Az óvó néni és a tanító nénik áldozatos munkájának bizonyítéka volt a hosszú, egész estét betöltő műsor.

A Ludas Matyi két tehetséges mesemondója, Takács Dominika és Lévai Tamás stílusosan, népviseletbe öltözve, Benedek Elek egy-egy meséjét mondta el.  A Vadlibák asszonykórus harmonikával kísért nyugdíjas dalokkal lepte meg a nagyérdeműt.

Sok újdonság is volt, például a „Nagymama sütije” verseny, valamint a rajz-, vers-, és fogalmazásverseny. A rajzokat kiállítottuk, a díjnyertes írásokat felolvasták a szerzők, a sütiket pedig jóízűen elfogyasztottuk.

Igazán kár lett volna, ha az influenzajárvány miatt hétköznapra halasztott műsor teljesen elmarad. Bármely napból lehet ünnepet varázsolni. 

Vásárhelyi Teréz

 

Kis Natália, falunk leánya az idei Strandszépe szépségversenyen a királynő első udvarhölgye címet, vagyis a második helyezést érdemelte ki.